Lélekrendező

2010 június 30. | Szerző: lelektivornya |

A nagy környezetváltozás előtt tervbe vette, hogy még utoljára bejárja Zuglót és azokat a helyeket, ahol annyi időt töltött az elmúlt 2 évben. Mélyen be akarta szippantani az ottani levegőt, és vágyott rá, hogy a cseresznyevörös húsába vágjanak azok az ominózus illatok, amelyek megindítják szívében az ismerős és már átélt érzelemfolyamatokat.

 

A Városliget KERTEM nevezetű kocsmája pont ezt a funkciót töltötte be. Emlékezett, hogy mennyit járt oda, s tavaly, a nyári éjjeleken hány olyan alkalom volt, amikor andalogva ment haza onnan, lágyan lépkedve a lehullott akácsziromtengeren, amiről más hótakaróra, ő azonban pattogó rizsszemekre asszociált. Igen, ez már a múlt, ami nem jön vissza sosem, hiába vágyakozik még vissza szíve. De persze ebben a folyamatban nem a vágyódás volt a cél, sokkal inkább az, hogy amint beszippantja magába az illatokat, ezekkel együtt az emlékeket is magába gyűjti, abból a célból, hogy mélyre, nagyon mélyre raktározhassa el őket. A cél az volt, hogy ezek az emlékek az elkövetkezendő életét mostmár ne befolyásolják önkényesen; ne illat, hang, vagy egyéb történésmozaikok által törjenek elő, hanem kontrollálható helyen maradjanak.

 

Még egy utolsó pillantást vetett a Café Katicára, a Tücsök Sörözőre és a Dürer Kertre, aztán nagyokat szippantott a levegőbe, hogy ezeket a helyeket sohase felejtse el. S ha legközelebb, hónapok múltán újra visszatér ezekre a helyekre, már ne az emlékei szerint azonosítsa be őket, hanem csak semlegesen, a saját szépségében lássa a tizennegyedik kerületet…